Babaváró buli dekoráció

Tippek és ötletek a babaváró buli dekorációjához!
A babaváró buli izgalmas esemény minden kismama, meg persze a család, barátok életében. És egy ilyen eseménynek a dekoráció is fontos részét képezi, amely egyrészt a születendő baba és a kismama tiszteletére szól, másrészt a vendégeket is elkápráztatja, illetve emlékezetessé is teszi a pillanatot.
Ha éppen babaváró buli szervezése előtt állsz, akkor az alábbi babaváró buli dekorációs tippek és ötletek segítségedre lehetnek a tervezés során.
Színvilág és téma
Az első lépés a babaváró dekoráció tervezésénél a megfelelő színvilág és téma kiválasztása. A babaváró bulihoz hagyományosan főként pasztell színeket szokás választani, mint a púder rózsaszín vagy a babakék, de választhatsz olyan semleges színeket is, mint például a pasztell sárga.
A színeken kívül pedig akár választhatsz egy meghatározott témát is a babaváró bulinak, mint például az erdei állatok vagy a tündérek tematika.
Asztaldekoráció
Válassz egy, az alkalomhoz illő színű vagy mintájú asztalterítőt, és hozzá tányérokat, poharakat, szalvétákat, amelyek szintén lehetnek egyszínűek vagy mintásak. Lehet a születendő baba nemének megfelelő színű, azaz rózsaszín vagy világoskék, vagy akár egy semleges szín, mint a fehér vagy a sárga.
Csodásan fog mutatni az asztal közepén egy szép asztaldísz is, mint mondjuk egy bájos virágkosár tarkabarka vagy egyszínű virágokkal.
Lufik és lufidekoráció
A lufik nélkülözhetetlenek egy babaváró buli dekorációjában, akárcsak a legtöbb más alkalom esetében is. Készíttess luficsokrokat, melyek látványos, meseszép díszei lesznek az ünnepnek, és fotózkodni is jól lehet velük. Vagy használd a babaváró lufikat asztaldíszként, helyezd a bejárathoz, hogy belépve ez fogadja a vendégeket.
Üdvözlő tábla és emlékkönyv
Készíts egy üdvözlő táblát kedves üzenettel a vendégeidnek, amivel fogadod őket. Illetve helyezz ki egy központi helyre egy mutatós emlékkönyvet, és kérd meg a vendégeket, hogy írjanak pár kedves sort a születendő baba számára, ami egy kivételes ajándék és emlék lesz számára, amikor nagyobb lesz. Elteheted akár a 18. szülinapjára, hogy akkor lepd meg vele.
Fotófal és eldobható fényképezőgépek
Egy látványos fotófal igazán fel tudja dobni a hangulatot, a vendégeknek egyből kedve támad a vidám és vicces fotózkodáshoz. Szerezz be pár eldobható fényképezőgépet, amit a vendégek elkattintgathatnak, és ezek a képek szintén kedves emlékek lesznek erről a különleges alkalomról.
Ajándékasztal
Ez is egy praktikus eleme a babaváró buli dekorációjának, egy asztal, szépen leterítve, ahova a meghívott vendégek helyezhetik a babának és a kismamának hozott ajándékokat, meglepetéseket.
Majd a buli egy pontján nagy izgalmak közepette kezdődhet az ajándékbontogatás, hiszen ez is egy szórakoztató része az eseménynek.
A babaváró buli dekorációjának tervezése izgalmas és örömteli folyamat. Engedd szabadon szárnyalni a kreativitásodat, alkoss egy olyan közeget, ami felejthetetlen élményt nyújt, és ha megtetszett a fenti ötletek közül némelyik ötlet, akkor használd bátran.
Ha pedig néhány babaváró lufit és babaváró dekorációt is beszereznél az eseményhez, akkor látogass el üzletünkbe vagy webáruházunkba.
Szeretettel: Andi
Hozzászólások
Szólj hozzá